A filmblog következő áldozata egy valamelyest régebbi film, 2009-es, de úgyis annyira ismeretlen, hogy biztosan nem látta még senki. Zenén keresztül fedeztem fel, az akkor még Field néven pengető (az előző posthoz hasonlóan szintén nagyjából egyemberes) Auditorium egyembere, Spencer Berger írta, és akkor már egyből főszerepelt is benne. Úgy kezdődik, hogy Max színdarabot rendez, nagyon [...]

Zenéről igazán nem akarok kritikát írni, mert nem értek hozzá, úgyhogy az új Coma Cinema albummal kapcsolatban annyit engedek meg magamnak, hogy kurvára tetszik. Van benne pörgés, van benne érzelem, a (nagyjából egyszemélyes) bandában pedig felfedezhető némi manapság ritka alázat. És persze őszinteség, amit a műanyag világból ismeretlen zenébe menekülő társadalomtudós tudatalatt mindig keres, ez [...]

Nem is értem miért nem szereztem be már réges régen.

Ma vettem észre, hogy a nagyszerű minimalista Iconic ikon-szettben mellékelve van az egész gyűjtemény betűtípusként, a TTF és OTF mellett EOT formátumban is – ami a Microsoft szabványa a @font-face féle CSS font-beágyazáshoz. Amellett, hogy így kényelmesen lehet Photoshopban tervezéskor használni az ikonokat, a @font-face megközelítés az éles weboldalon is sok új lehetőséget nyit meg. Természetesen [...]

- You happy to see me? – I don’t know yet. Amikor a sokadik évadát élő sorozatok megfásult színészei a forgatási szünetekben pihenésképpen írnak, rendeznek és főszerepelnek egy indie filmet, abból eddigi tapasztalataim alapján tudnak jó dolgok kisülni. Ezúttal Josh Radnor ölte bele kreatív energiáit egy dramedy-be New York-ról, barátságról, szerelemről, felnőtté válásról, meg a [...]

Vicceskedés pár ismerős arccal.

Elhatároztam, hogy írok filmekről is. Valószínűleg némileg under the radar indie csodákról, mert nem akarok ugrálgatni olyanokkal, amiről mondjuk a filmbuzin már született tisztességes kritika is.  Sokat elmond egyébként a filmnézési szokásaimról, hogy ezt a darabot annyi alapján töltöttem le, hogy egy Broken Social Scene koncertre viszi benne a főhős a csajt, valamint hogy ezt [...]

Gyakran nekivágok az internet végtelen óceánjának barátságos zajok után kutatva, és mostanában egyre több magyar zenekarba is belebotlom. Nem akarok pretentious hipster lenni, és megállapítani hogy mennyire kiforrott vagy nem az, vagy lemainstreamezni, mert vörösbika támogatta a klip, ráadásul ez nem a legújabb világmegváltás, csak zenélnek aztán helló. Az egész banda a  Poets of the [...]